Mindig vártam valamit, és mindig féltem valamitől. Nem tudtam mire várok és azt se, hogy mitől félek. Csak annyit, hogy van valami.. Úgy éreztem, hogy mindenre készen állok, mert a képzeletem játéka végtelen volt. Mindig ugyanazok a képek körül csapongott az életem. Emiatt tűnődő lettem, szomorkodtam, talán sírtam is.. De egy idő múlva a könnyek és a szomorúság mellett megjelent pár olyan "dolog/jelenség", melyek végig ott voltak mellettem, de nem figyeltem rájuk eleget: egy barát, egy régi szép emlék, hol pedig csupán egy ölelés lopott a szívembe egy hatalmas "boldogságlöketet". És most ittvan még valaki.. Talán a legnagyobb hiba volt eddig figyelmen kívül hagyni. Sok dolog van a világon, amin megakad a szemünk, de csak kevés, amin a szívünk is. Az utóbbival kell törődnünk..
Amit nem érzünk, arról általában nem beszélünk. Hát én beszélek szóval csak kell valamit érezni.. Az ember nem mindig tudja kimondani azt, amit gondol.. Én is ember vagyok..